Németh István vállalkozó, egy hollandiai útsorán ismerkedett meg a biotermesztéssel, és 1993-óta foglalkozik biotermékek előállításával. A Rábcakapi határában gazdálkodó vállalkozó, 20 hektáron kezdte a termelést, végső célja egy 50 hektáros ökológiai gazdaság megteremtése.
Meggyőződése, hogy csak akkor tud versenyképes árakat produkálni, ha a legmodernebb tecnikát és technológiát alkalmazza.Ennek érdekében folyamatosan pályázik, megragad minden lehetőséget a gazdasága fejlesztésére. A bio termékek értékesítéséből befolyt pénz nagyrészét, és a pályázatokon elnyert összegeket a gazdaság fejlesztésére, modernizálására fordítja. Ennek keretében került sor a saját hűtőház felépítésére, a hántoló és őrlőmű összeszerelésére, és a legmodernebb technológia honosítására.
A korábbi (csak) meggyőződéses bio termelés ma már életformát jelent a Németh Családnak, sőt a családfő, gazdaságvezető esetében nyugodtan használhatjuk a megszállottság szót is, elhivatottsággal, sőt megszállottan dolgozik, hogy hétről hétre hálás kézfogások közepette adhassa át vásárlóinak munkája gyümölcsét (zöldségét), így téve hitet mindennap az egészségesebb életmód és a környezet védelme mellett.
Állandó vevői a kiskereskedők, az egyéni megrendelők, a biopiac látogatói valamit a hazai és nemzetközi feldolgozók egyaránt.
Termékeit és a termőtalajt vizsgálja és minősíti a Biokontroll Hungária, és a HIPP vállalat is, amely a legnagyobb felvásárlója is egyben.
A vizsgálat teljeskörű kiterjed a tápanyag tartalomra, és a vegyszermaradványokon kívül a nehézfém, mikro, és makro elem tartalomra is.
A biotermesztésben az ökológiai szabályok betartásával, folyik a termelés ezek legfontosabbika, hogy úgy elégítsék ki a növények igényeit, hogy közben ne zsigerelődjön ki a föld. A fentiek szellemében évente gyarapodik a gazdaság, amelyen jelenleg azt termelik ami a vetésforgóba "belefér" illetve amihez legjobban értenek.
Termékei között szerepel a sárgarépa, burgonya, vöröshagyma, fokhagyma, karalábé, káposzta, brokkoli, karfiol, zeller, paprika, paradicsom, póréhagyma, búza, alma.